kiemelünk az unalomból!
Szia! A fokk.hu egy oldal neked, ismerőseidnek és bármilyen közösségnek: képfeltöltés, blogolás, fórumozás, mindenki által írható programajánló, ismerősök követése - próbáld ki!
60000 tag nem tévedhet - és hogy miért? | Regisztrálj!

Keresés: Blogok

Rendezettség: Megjelenés ideje | Cím
"azt hisszük értünk hozzá" - 4 db találat
  • 1

Azt Hisszük Értünk Hozzá 0. rész - Bevezető

WarYou, 2009-01-08 16:00 (115 hónapja)
Még nincs hozzászólás. Légy te az első!

Kiváló minőségű napot, holdat, és megfelelő mennyiségű gázt! 
Tovább »

Címkék: azt hisszük értünk hozzá, bevezető

Azt Hisszük Értünk Hozzá - I. rész - Shpongle

WarYou, 2009-01-09 08:00 (115 hónapja)
4 hozzászólás

Jubileumi első részünket teccik olvasni magának. A módszer ahogy ez az egész el lesz követve, igazából magától fog kialakulni, úgyhogy ne tessék New York Times stílusú összeszedettségre gondolni, talán inkább a Kiskunfélegyháza Herald Tribune az, ami első körben összejön. 
***
Egyszervolt, holnemvolt, voltegyszer egy úgynevezett puttyogós gépzene jellegű muzsikának a kezdete. Megoszlanak a vélemények, hogy ki is találta fel a 4/4-es duftala-csakkala-duftala-csakkala jellegzetességű dolgot, és ebben nem is szeretnék állást foglalni, csak annyit jegyzek meg hozzá, hogy ez is szörnyű fejlődésnek indult a szépemlékű 90-es évek végére.

Pszihedelikus varázsgombamód alakultak ki az ennek az egyébként nem túl bonyolult alapú zenének a különböző válfajai, és hát elsősorban a táncmulatságokon volt nagy alapja ennek, mer hát a 4/4-re még a konyhaszekrény is eldülöngél amennyiben olyan kedve van -> nem kellett hozzá különösebb előképzettség (vesdössze ikszelés a darenbézes körökben).

Az alapelv, ami a világot mozgatja (mindenből van jó, és meg annál is több szar), szerencsére ebben az esetben is érvényes lett, és hát kialakultak olyan előadók és stílusok, melyek maradandót és színvonalasat voltak képesek alkotni.

Ott van példának okádék a pszichedelikus trance, ami egy, a többihez képest ekkor még fiatalnak mondható stílus lett. Leginkább úgy lehetne körbeírni, hogy fogunk egy alap goatrance nótát és telerakjuk mindenféle szétcsapott puttyogással, effekttel, hangokkal, beszédekkel, szétcsavart- és torzított vonyítással, törzsi hangokkal, amit csak el tudsz képzelni. Az alap az négy negyed, szigorúan, de egyéb tekintetben kicsit továbbgondolt dolgokról van szó.

Persze ez fokozott leegyszerűsítése az egésznek, de mivel ez még mindig csak a bevezető, és már egy oldalnyit írtam, legyen elég ennyi.

Éshát akkor kanyarodjunk. 90-es évek vannak, a psytrance már nemcsakhogy megszületett, hanem óriási népszerűségnek örvend az arra fogékonyak körében.

Ez magyarul azt jelenti hogy ha egy zselézett hajú, aranyláncos diszkósnak a GAS pulóverében meg a flitteres, agyonmázolt particica barátnőjének a tanyasi diszkóba beraksz egy psy számot akkor sikoltozva fogja követelni hogy 'há józsikám a béled száradjon a kerítttésen, inkább az a lavperédes számot rakjad mán be miafaszom ez a vinnyogás heeee'

A psyben hatalmas szerepe van a szétesésnek, a tudatalattinak, a buddhista és mindenféle pszichedelikus dolognak (természetesen az ezekhez kapcsolódó szereknek is, de ezeket jótékonyan nem említjük). 

Ezen stílusnak vitathatatlanul egyik legnagyobb előadója a Hallucinogen fedőnevet viselő projekt, akikről tervezek egy külön kis összeállítást is. Ennek a lelke a képen is látható úriember, akit Simon Posfordnak hívnak, és hát gyerekek, ez a csávó egy állat.

Ezzel el is mondtam mindent, de neked tovább kell magyarázni, áárgh.

Tehát. A Hallucinogen a legnagyobb psy projekt, amit a föld látott, de, a szabályokból adódóan elég behatároltak a lehetőségei, mivel a partykban nem volt illő nem 4/4-el összezavarni a kedves fizetővendéget.

Simonnak viszont kezdett hovatovább szűk lenni a négynegyed, és egyre többet szórakozott mindenféle más jellegű ritmusképlettel. A Hallucinogenben is megfigyelhető, hogy a 4/4-ből 3/4-be, majd 6/8-ba hajigálja a ritmusokat, de ez még közel sem volt neki elég. Ráadásul kijött egy Hallucinogen in Dub című album, ahol mindenféle elvetemült stílusban újrakomponálták mindenféle emberek a nótákat, és hát bitang jók lettek.

A megoldás nyilvánvalóan az volt, hogy valami új kell. Ez az elvetemült senkiházi meg összeállt egy Raja Ram nevezetű indiai ürgével, aki fuvolán meg szitáron meg a japán isten tudja mi a jó égen játszik még

lényeg hogy egzotikus legyen, meg hangszer, az öreg vereti rajta

és csináltak egy albumot a Zúr 1998-ik évében, aminek az a címe hogy Are You Shpongled?

megkérdezték Raja Ramot pár évvel később hogy miért ez lett a címe, és elmesélte hogy egyszer kicsit elfáradt valami buliban és okosan nézett ki az arcából, mire valaki megkérdezte hogy "how are you feeling?" erre aztmondta hogy "I feel...Shpongled". Jelentése mint olyan nincs, a magyar spangli szóval viszont VAN összefüggés, de minden további eszmefuttatástól elzárkózom :P

Az album egyszerűen fenomenális. A pofám leszakadt amikor először hozzám került (nem is tudtam akkor hogy Posford csinálta meg ilyesmi). Egészen egyszerűen ez a faszi nem normális. Egy ilyen sokoldalú keverékét az elektronikának, a világzenének, az indiai népdaloknak, az ambientnek, a hangeffektusoknak, hát bakker, kész. De hogy ne csak a pofám tépjem valamiről, használjuk is ki a vebkettő adta lehetőségeket.



A legjobb az lenne, ha az egész albumot be tudnám linkelni, de hát annyi időd nincs. Ezért most a kedvencemet rakom be ide, ami a Divine Moments Of Truth címet viseli, és egy könnyed kis 10 perces szösszenet. Ebbe kérem benne van minden, ami Posford. A legnagyobb fejenrúgás benne az a kis kalimpáló dallam, ami percekig ismétlődik, és tessék kipróbálni, hogy amikor elkezdődik, akkor ütöd a ritmust valamin, nemnehéz, az a része 4/4... a poén meg akkor lesz igazi, amikor kirántja alóla a 4/4-et és bejön a 6/8, anélkül hogy BÁRMI más változna a zenében! Na ettől én darabokra hullottam annak idején, mert akárki akármit mondjon, ez azért nem annyira megszokott manapság. A címe pedig teeeeljesen véééletlenül a DMT nevű hallucinogén anyagra hajaz, nahát, kihitte volna. Erről nem adok linket, mer elvisz a törzsőrmester, de ha érdekel, nézz utána, nem a mókusok hordják a csávóba ezt a sok ötletet.

Olyan dolgok találhatók még ezen a lemezen, mint az ezután következő ...And The Day Turned Into Night, ami alig 20 perces, és teljesen elviszi az embert Kenyába... ez az egész album olyan, egyébként, hogy érdemes egyben végigtolni, mondjuk egy sötét szobában, fülhallgatóval, egy este amikor kivételesen senki nem akar az agyadra menni. Ez erre van kitalálva... 

Szíves javaslatom egyébként, hogy indítsd el ezeket a zenéket ha épp odaérsz meg érdekel, aztán hagyd úgy, és nézelődjél valami mást egy másik ablakban, az meg hadd szóljon alatta, aztán ha vége, és még mindig nem haltál bele, akkor olvass tovább, és jöjjön a következő!

3 év telik el, és ki is jön a következő lemez, a Tales of the Inexpressible. Azt kell hogy mondjam, hogy bár imádom az elsőt, mégis valamiért nekem ez a kedvencem... És ez a senkiházi paraj pont annyira meg tud újulni minden alkalommal, hogy az maradjon ugyanaz a stílusában, aminek kell, és az változzon csak meg benne, ami még több izgalmasságot és újdonságot tud bele vinni. Ez a legvilágzenésebb albuma azóta is, tele van fúvósokkal, kongákkal, latin ritmusokkal, FLAMENCO GITÁRSZÓLÓKKAL (agyam hajigáltam el, ráadásul olyan emberek játszották fel neki ezeket, akiket alapból ketté kéne vágni egy életlen körfűrésszel mer beszarás). 



Ez itten a Dorset Perception, ami egyébként egy szóvicc Dorsetre ami egy hely Angliában, valamint Aldous Huxley írónak a Doors of Perception című könyvére (magyarul asszem Az Érzékelés Kapui címmel jelent meg és az író LSD élményéről szól, nahát!)

Ez az album más jellegű, sokkal pörgősebb, vidámabb mint az első, de mégis annyi ötlet van benne, hogy a huligensz vagy bármelyik magyar senkiházi banda 200 lemezt kihozna belőle lecke igencsak fel van adva a elektronikus projekteknek (főleg, mivel legtöbbször ugye azt hozzák fel ellenük érvnek, hogy unalmasak a számok mert minden ismétlődik). 

Muszáj vagyok viszont berakni még egy számot erről a lemezről, mert ez a másik elképesztő nóta. Egy indiai népdal viszi benne a fő témát, és hát mindezt így prezentálni... áhh, szóval nem gyenge.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/shpongle_-_around_the_world_in_a_tea_daze.mp3

sajnos olyan videót nem találtam ami a lemezverziót tartalmazná, ezért tessék a beépített audiómotorunkon keresztül hallgatni, ez egyébként is jobb minőségű...

Én úgy voltam vele annak idején, hogy na, kész, ez így zseniális, és vajon mit fog ez a majom kitalálni legközelebb, mert ezt már azért nem könnyű überelni, pláne a fentiek tekintetében. Így amikor kjött 2005-ben a Nothing Lasts...But Nothing Is Lost, már a címéből sejtettem hogy kicsit releváns (gy.k. - semmi sem örök.. de semmi se vész el)

És beigazolódott a félelmem. Valahogy ez a lemez nem adta. Eleve nagyon furcsa volt, hogy egy korábban megjelent 2 számos maxi (amin a Dorset Perception volt, meg egy új nóta, a Beija Flor) második számával kezdődik az egész lemez, csakhogy itt 3 részre van darabolva trackileg

mivel az eddigi lemezek is olyanok voltak hogy egyazegybevan szinte mindegyik szám és alig érzékelhető a váltás, nem tűnt volna fel ha előtte nem tudom mivan

szóval nem tudtam hova tenni. És aztán megint kiderült, hogy én vagyok a hülye, azazhogy nemegészen van úgy a dolog ahogy én azt elképzeltem.

Merthogy én egy Tales... 2-re számítottam, ehelyett meg nem az jött, hanem konkrétan egy harmadik lemez, ami megint egyedi, megint nemolyan mint az eddigiek, és megint vannak részei amiken csak vakarom a fejem hogy Simon, hogy szakadna rád egy mázsa szar, mán megint mit műveltél össze...

De itt van akkor a Beija Flor, és nem, nem csak neked ismerős az a kis latin téma ott a végén :) sokan lehetnek ezzel így. Ez is jó hosszú nóta, de nemakartam megvágni, mert sokkal jobban felépül így...

http://waryou.csend.be/fokkrazene/shpongle_-_beija_flor.mp3

ebben is olyan gitárszóló van hogy a jegesmedve nyalogassa le a izomrostokat a kezéről aki csinálta, beeeh.

és még egyet kénytelen vagyok, ez napokig ment a fejemben miután befogadtam ezt a lemezt.... Ez pedig a When Shall I Be Free.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/shpongle_-_when_shall_i_be_free.mp3

Na, egyelőre ennyi. És hogy mi van most? Pletykák szólnak róla hogy lesz megint új album, bár ezeknek nem tudom mennyire lehet hinni. Az biztos hogy Simon járja a világot egy zenekarral és előadják ezeket a nótákat (ezekről lehet szörnyű minőségű videókat nézni az internetten), és az is biztos hogy ezeket a koncerteket nem szabad összekeverni a Shpongle DJ szettel amiket csinál (azokon nyilván egyedül van, a koncert meg rendesen hangszerekkel, fényekkel, zenekarral, RajaRammal, ahogy illik). Ilyen DJ szett egyébként Magyarországon is volt már, de sajnos nem jutottam el oda, állítólag igen nagy buli volt pedig. Hát ilyenez sajnos, de remélhetőleg lesz még valakinek annyi esze hogy elhozza hozzánk.

Hát, nem volt rövid ez az első rész, és ez csak rosszabb lesz, úgyhogy mindenkinek nagyszerű dolgokat kívánok, és remélem azért a töredéke tetszett így elsőre!

Címkék: Azt hisszük értünk hozzá, Shpongle, Simon Posford, Hallucinogen

Azt Hisszük Értünk Hozzá - II. rész - Orbital

WarYou, 2009-01-12 16:45 (115 hónapja)
2 hozzászólás

Fűtésben gazdag szép napot mindenkinek! Mérföldkőhöz érkeztünk a sorozattal, ugyanis máris a második részhez értünk! Ki hitte volna hogy ennyi időt megél ez az egész!
***
Mai delikvensünk pedig nem más, mint a sajnos már hivatalosan nem létező Orbital nevű produkció.

Az úgy volt, hogy a 90-es évek elején a brit elektronikus szcénában (dehülyeszóez) megjelent egy akkor teljesen újnak és felforgatónak bélyegzett irányzat. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a kedves művészeknek immár semmi nem volt szent, és végre nem a Pet Shop Boys elképesztően modern és egyedi hangzásvilága határozta meg hogy mi is az ami jó meg mi az ami nem, hanem végre mertek kísérletezni minden finomsággal.

Akkoriban ez a változtatgatás még egy egészen új dolognak számított, azóta már mint tudjuk, folyamatosan megy összevissza minden tendencia, nehéz már olyan konkrért határokat vonni mint annak idején, de a lényeg az az hogy a szakértők három zenekart, projektet, a jóég tudja minek nevezzük, szal három nagy nevet emelnek ki ha erről a korszakról van szó, és arról hogy kik is ütötték a legnagyobbat a többieken. Ez a három pedig nem más, mint az Underworld, az Orbital, és a Prodigy

A Underworldről a tervek szerint lesz majd külön szó, igazából a szomorú az hogy az emberek nagy része csak a Bornszlipit ismeri

tod feri az a jóu szám ami a trészpottingbavót a zenéje

pedighát, hú, haj, a prodizsi meg egyenes divat lett, ráadásul annyira, hogy afféle Nirvana-szerű felkapottságot eredményezett az egész, és hát nem is kell meglepődni hogy a fenti három projekt a maga nemében megszűnt, átalakult, megváltozott

(Darren Emerson elment a Underworldből, az Orbital mint olyan már nincs, a Prodizsi meg még liheg, de nemtudom, valahogy nem tudok mellette állást foglalni manapság... nekem nem tetszik az új prodizsi, bántsatok.)

Na de térjünk vissza a kis szívem csücskéhez. Két tesvér alakította meg 90 környékén az angliai Sevenoaks városkában, Phil és Paul Hartnoll-nak hívják őket. 

Első közös nótájuk pedig (meglepetten olvastam én is), egy kazettás magnóval készült, és az egyik legnagyobb sikerük lett (jó, mármint nem az a verzió, éjj de kis oktondi vagy), ez volt a Chime. Nekem ez a nóta nem jelent olyan túl sokat, ezt bizonyítja, hogy amióta olyan telefonom van amibe bármilyen módon hangot lehet illeszteni csengőhangként, nekem ez a kis vezető dallamocska a csengés. Amióta meg mp3 is van, pláne.



A címe harangjátékra utal, és hát igazából tartalmazza a legtöbb egyedi jellemző dolgot amit a fiúk produkciójáról el lehet mondani. Nézzükcsak.

Mai füllel meg ennyi mindennel a hátunk mögött simán rá lehet húzni a "naosztakkor mégis mitől fossam össze magam" kérdéskört. Eleve úgy kell nézni ezt az egészet, hogy ekkor kezdődtek azok a nagy rave partik amikbe beleőrült az akkori fiatalság, de még fontosabb talán az hogy milyenek is a "hangszerek" amiket használnak.

Kicsit elcsaponganék abba az irányba, hogy ugye hatalmas fejlődésnek indult a szintiipar a 80-as évek után... olyan dolgokat fedeztek fel (újra) mint az analóg szintetizátorok, a mindenféle mütyürök, a Teremin nevű csoda, ésatöbbi ésatöbbi, és egyre jobb minőségű hangbaszkuráló eszközök és számítógépek születtek. A legendás Roland TB303, vagy a dobgépek, a 808, a 909, ésatöbbi ésatöbbi...

Na a poén az az az Orbitalban hogy ezek a gyerekek kvázi SZÁNDÉKOSAN maradtak az eredeti, már akkor is sokak által gagyinak titulált hangzásnál. Ha megfigyeled a Chime-ban a dob és basszusalapot, nem tűnik olyan igazán kidolgozottnak, azazhogy manapság már az a tendencia van hogy minden inkább élőnek hasson mint nem, mert valahogy most ez a trend. Ők meg pont ezzel mennek szembe, és ezt tették mindig is, direkt az eredeti dobgépek hangjait használva, meg a folyamatosan ismétlődő szintifutamokat. Nemtudom igazából sikerül-e átadni a lényegét a mondanivalómnak, ez kábé olyan mint amikor feltalálták a színesfilmet, és a fotóművészek egy része ma is csak feketefehérre fényképez mégis, mert valahogy megvan a varázsa az egésznek. 

És igen, hosszú, ismétlődő, sokak számára unalmas is lehet akár, meg kell hozzá egy bizonyos beállítottság meg hangulat hogy megértsd mi is ebben a jó. De nyilvánvalóan pont ettől nem lett tömegzene soha, pláne ebben a korszakban nem. Hisz még csak az elején járunk...

A már említett Chime a 91-es, úgynevezett zöld (Green) albumon volt található

ez egyébként megint egy érdekes dolog, az első néhány albumuknak egészen egyszerűen nem volt címe, így a nép a borító színe alapján különböztette meg őket, lett zöld, barna, majd később kék album

ez az album azért ellentmondásos, mert mint említettem is, akkor ezt a zenét főleg dizsikben nyomták, és azok révén is lett népszerű. Ezek a fiúkok viszont mégsem azt a szokásos diszkószám-megoldást választották soha, tehát nem arról van szó hogy a refrén minél jobban megverjen lapáttal, mert arra lehet sípolni meg tombolni. Éppen ellenkezőleg, ezek a számok inkább ambient-techno jellegűek, és meglehetősen nehezen lehetne őket beilleszteni egy dízsé műsorába.

Furcsa ez a kettősség, mármint abban az értelemben hogy egy csomó számból lett külön dízsék számára megalkotott változat, és mégis annyira elvont volt már akkor is bizonyos értelemben, hogy ez inkább az "ülök a buszon fülhallgatóval és teljesen elmegyek Kenyába agyilag miközben ez szól" kategóriába tartozik... 

Az első időszakuk (mint annyi más zenekarnál) itt is a legőszintébb, legelvontabb zenét hozza, a poén viszont az, hogy élőben is nagyon gyakran léptek fel, és ezalatt szó szerint kell érteni a dolgot. Jó, azért azt nem kell elképzelni hogy valaki a lábdobot egy dobcuccon veri két órán keresztül négy negyedben, de a lehetőségekhez és főleg a TÖBBI hasonló zenekarhoz képest ezek a csávók tényleg felpakoltak egy kamionnyi szintit a színpadra, és repedtre tekergették őket egy fellépés alatt. Két fellépésen ugyanolyan formában nagyon ritkán ment le egy-egy nóta is, pláne mert hogy ezek hülyék is, és imádtak szórakozni a számokkal meg a néppel - ezt majd lásd később is. Ha már koncert, ők csinálták először ezt a golyóstoll-jellegű lámpát szerelek a fejemre és sötétben úgy nézek ki mint egy ufó dolgot (azóta sokan átvették).

megkérdezték Philt annak idején hogy na ez mégis hogy jött hogy ilyen lámpákat raktak a fejükre, ez ilyen image dolog, meg minden? Ő meg mosolyogva mondta hogy ja, hát volt egy oka az egésznek, konkrétan az hogy NEM LÁTTAK SZART SE a sötétben a villódzó fények között, aztán ez egy egészen jó megoldás volt. Riporteri bravúr ám, ugye.

Na de ott tartottam hogy az első lemezen olyan voltak mint a Speed Freak

amit pl. egy Moby nevű valaki remixelt, szeretném én is ha ilyen lenne az első lemezem, meheheh

vagy a Fahrenheit 303 (nahát, 303, a szent szám, ki hitte volna), ami nagy koncertsiker volt, ésatöbbi ésatöbbi. De még egyet muszáj vagyok linkelni, és ez nem más mint a Satan című nóta, ami ááááá.

Annak idején amikor megnyílt a MediaMarkt, és volt ilyen nagy rohadt ketrec tele maxicd-vel meg minden szarral, nyitás utáni harmadik napon elmentünk mán kedves ismerősökkel megnézni mivan. A sok fos között turkáltunk egy darabig, és hát borzalom mik voltak, de aztán a nagy tengerben egyszer csak a kezembe akadt a Satan Live EP - jééééjzus mánia! 100 kemény magyar forintért!!! Huh de nagy flash volt. Szerinted megvettem? :D



-Daddy...
-Yes, son?
-What does regret mean?
-Well, son, the funny thing about regret is, that it's better to regret something you HAVE done, than to regret something you haven't done. And by the way, if you see your mom this weekend, would you be sure and tell her SATAN SATAN SATAN SATAN 

\m/  , ennyi.


Van egy speciális változata, amiben torzított gitár meg minden szétcsapás van, és nem más játszik velük mint Kirk Hammett a Metallicából! Youtubeon azt is meg lehet keresni, a Spawn című film filmzenéjén található. 

Muszáj kiemelni hogy ezek a fiúk imádtak kísérletezni minden debilséggel, van pl. a második lemezen, ami a Brown Album (barna album ugye) a nyitónóta, a Time Becomes. Ezt nem linkelem be mert az elméd épsége az fontos, de. Volt az első albumon egy nóta, a The Moebius, ami egy könnyed kis 7 perces szétesés mindenféle agyament ritmusokkal meg mindennel, és úgy kezdődik, hogy a Star Trekből kivettek egy részt amikor a faszikám aztmondja hogy "There is the theory of the Moebius. A twist in the fabric of space, where times becomes a loop"

szóvalhogy van ez a Moebius elmélet, ami egy csavar az űr "anyagában", az űrben, hogy a jó égbe mondjam, szóval hogy egy olyan csavar a térben amiben az idő hurkot vet (és folyamatosan ismétlődik). 

Tehát így kezdődik az első. A másodikra meg nagy viccesen megfogták ugyanezt a hangmintát, és egy 1:43-as kis humorkodást csináltak belőle... megy egyszer ez a szöveg, ismétlődve, folyamatosan, faszikám mondja a fenti szöveget, és szól ez a bal oldali hangszóróban. A jobb oldaliban egyszercsak elindul ugyanez, de az ismétlődésnél egy kicsit lemarad. A következőnél megint. És megint, és egyre nagyobb a különbség a két oldal között. Aztán még nagyobb meg még nagyobb, és a végén szépen körbeér, és megint egyszerre van a kettő, de ekkorra már nagyjából szétverted a berendezést otthon. Há há.

Jaéshát azért tették a második album elejére ezt okosan, mert szerették volna, ha az illető aki megvásárolja, az szarrá lepődje magát hogy ugyanúgy kezdődik mint az első, és hát biztos átverték kegyetlenül. 

Én nemtudom, biztos csak én vagyok ilyen hülye, de nekem rohadtul szimpatikus az ilyesmi :D

Natehát, 93, barna album, azon olyan vannak még, mint a Lush 3 első és második része, itt kezdték el azt csinálni ami később igencsak szokásuk lett, nevezetesen az, hogy két nótás, nagy, epikus műveket csináltak, amiket az átlagember megint nem nagyon bír ki, merthát a rádió edithez vagyunk szokva (aki meg egy mocskos ribanc). Szintén említésre méltó még az Impact (The Earth is Burning), nagy koncertkedvenc az is, a Planet of the Shapes (alig szóvicc a majmok bolygójával ugye), meg a mai napig talán legismertebb nótájuk, a Halcyon + On + On

Először az eredeti változatot légy szíves, ha érdekel:



erről azt kell tudni, hogy az anyjuk gyógyszerét hívták Halcyonnak, ami valami nyugtató jellegű készítmény volt, és hát ha meghallgatod, valahogy van benne egy kis szomorú, borongós hatás... Mindenesetre nagyon jól sikerült, és a csaj énekhangja is telitalálat benne. Egyébként a nem túl szép emlékű Hackers című film egyik zenéje, és hát a Mortal Kombat filmzenealbumán is ott van ez.

Na ez koncerten szintén alapnóta, és ehhez kapcsolódik a következő szösszenet is (nem vágom meg a számot mert úgy mégsem az igazi, ha nem bírod ki és most hallgattad meg az eredeti változatot és most sok lenne mégegyszer ebből a puttyogásból, akkor jer vissza később). 

http://waryou.csend.be/fokkrazene/orbital_-_halcyon_live.mp3

Hát szóval ezen lepetéztem amikor meghallottam. Nem is lövöm le a poént, a lényeg hogy kb 5:50-től kezd beérdekesedni... viszont a szám jellegéből adódóan mindenképp érdemes "ismerni" az alaptémát, mert az igazából a lényeg.

Na és akkor elértünk a Snivilisation lemezhez, 1994ben. Fú hát itt már kicsit eldobálták a fiúk az addigi motyót (mármint ne tessék úgy érteni, de modernizálták magukat, sokkal több effektet meg hangmintát használnak, de az az igazi orbitalos trademark hangzás megmaradt).

Az egyik kedvencem ez az album, csupa jó nóták vannak rajta (be kell hogy valljam hogy az elsők is nagyonnagyon jók, de azokhoz azért hangolódás kell, míg ezeket meg az innentől következőket szinte bármikor előveszem ha eszembejut). 

Nézzük csak az egyik kedvencemet... az a címe hogy Sad But True (IGEN, mint a metalika számnak, igen, lapozzál). És hát kérem.

Z.A.J.

hogy lehet a Z.A.J.ból beszarásjó nótát csinálni. Az egész olyan hogy nem áll össze először, csak pislogsz hogy mi a jó ég ez. Kell neki 2-3 hallgatás, de ha egyszer rákapsz az ízére, akkor véged. 



A többi nóta is nagyon erős, ott van a I Wish I Had Duck Feet, ami rendesen elborzasztott annak idején amikor először hallottam... A zene csak aláfestés egy egészen hosszú szöveges rész alá, ami arról szól hogy tessék csak tessék jönni közelebb, szörny-show-t fogunk tartani, szakállas nővel, törpe házaspárral, satöbbi, engedjék kérem a gyerekeket előre hogy jobban lássanak, tessékcsak tessék. Ugh. Nagyon súly, komolyan mondom. Groteszk, ezaz, ezt a szót kerestem. 

Erről a lemezről oldalakat lehetne írni. Ott a Crash and Carry (ami a következő lemezen levő P.E.T.R.O.L. című nóta testvére, meg a Kein Trink Wasser, ami a Dwr Budr testvére (ezekről majd a következőnél), szóval így elég sok kapcsolat meg felfedezhető érdekesség van, sokkal több, mint amit egy akármilyen dance alapú bandától gondolnál. 

A Quality Seconds (heh, igen, minőségi másodpercek) egy ironikus kis szösszenet (másfél perc), és azt hivatott bemutatni, hogy igenis ezek a srácok teljesen hülyék, de nyitottak is egyben, ugyanis egy punk nóta paródiája az egész, de nagyon aranyos. Az Are We Here meg egy teljes filozofikus eszmefuttatás a maga 15 percében, borzongatóan zseniális, van benne egy zaj-dobalapra épülő akkora szintidallam hogy a szőr feláll a hátamon annyira gyönyörű... (nem találtam belőle normális videót, ami van az meg annyira randán lövi le a poént... jó hát azért hosszú meg minden, de így nincs értelme...) Alison Goldfrapp a csaj aki énekel nekik már ekkor ittott (a Halcyonban is ő volt), és hát tökéletes!

Ugorgyunk.

A következő lemez, 1996ban az In Sides, sokak szerint a valaha volt legjobb Orbital album... és én hajlok arra hogy egyetértsek. Ez így a maga nemében te-li-ta-lá-lat. 

Kezdve olyan apróságokkal, mint a The Girl with the Sun in Her Head, aminek az az érdekessége, hogy egy kizárólag napenergiát hasznosító lakókocsiban vettek fel, aztán ott a már említett P.E.T.R.O.L., ami egy autós játék zenéje is lett, és ennek ellenére is nagggggyonjó! De vitathatatlanul a legnagyobb ütés a lemezen a két részes The Box című nóta.

Klipje is van, és haboztam is itt egy darabig hogy most akkor azt rakjam be vagy inkább a két részt, de aztán úgy döntöttem hogy legyen inkább a klip... lemaradsz így a téma nagy részéről, de ez a klip megér annyit. Láthatóan speciális technikával van felvéve (gy.k. a csaj, aki egyébként Tilda Swinton és színésznő

múltkor láttam valami brit filmben és egy félórát forogtam rajta hogy honnan a viharból ismerős nekem ennyire... aztán egyszer megállt és ugyanúgy nézett mint a klipben és egyből leesett...

hiperlassan mozog, és az lett aztán felgyorsítva. Monsters exist. hihh.



Az én kedvencem a lemezről mégis a másik kétrészes eposz, az Out There Somewhere 1 és 2, azok valami brutál módon el vannak találva. Szívesen ideraknám őket is, de hát annyi minden van még....

Több változata is van a lemeznek, van ami 3 cd-s például, és nagyon érdekes extrák vannak rajtuk, pl. a fenti nótának az extended, 17 perces változata, amin pl. a titkárnő székének a recsegése is szerepel (nem vicc, annyira tetszett nekik az a hang hogy belerakták...) Meg a Snivilization-ös Sad But True újracsinált és kicsit átalakított változata, a Sad But New. Meg még egy Satan verzió, meg az Angyal című film zenéje (Val Kilmer volt a főszereplő), aminek az a címe hogy The Saint, meglepő módon.

Annak amúgy vicces klipje van (az elején azok ők, mármint orbitál tesvérek, igen)



Na menjünk tovább mert sose lesz vége. Jött 1999 és a Middle of Nowhere album, igazából ez már nem ütött akkorát mint az In Sides mert elindultak egy hozzájuk képest új irányba a fiúk... viszont amit mindenképpen meg kell említeni innen, az a Nothing Left első és második része, valamint a Style című nóta.

A Style-nak láttam először a klipjét, igazából akkor fogalmam se volt miez, azt tudom hogy Patakon voltunk valakinél és ment az MTV, amíg vártuk hogy az illető elkészüljön, azt néztük.. és emlékszem hogy rohadtul tetszett egy teknó alapú puttyogós jellegű nóta, aminek egy bogár volt a klipjében, de én hülye, elfelejtettem mi volt a címe. Jóval később derült ki hogy mi is volt az... és hát ez volt az.



Na ebben megint MINDEN ott van ami orbital. Aranyos kis dallam, úgy szól mintha egy piacon kapható orosz 1 csatornás villanyzongora szólna, és mégis annyira kedves az egész... szép lassan épül fel az egész, "megtanítják" neked a dallamot, majd amikor már felpörög az egész, akkor odavernek de kegyetlenül. A klip meg a szokásos, nem egészséges darab. 

És ha még hozzáteszem hogy ennek van egy skótdudás változata is, ahol a fődallam van skótdudával, meg persze pont annyira van megváltoztatva minden a nótában hogy ugyanannak tűnjön és mégse az legyen... ehh.. kész.

Menjünk. 2001 - The Altogether. Rögtön egy olyannal kezdenek ezen ami leszedi az ember fejét, meghempergeti a porban, majd visszarakja hogy hát nesze vazzeg, egyél. Ez pedig a Tension... a címe is az hogy Feszültség, és tényleg, ezt a nótát nem lehet máshogy elviselni. Nem kifejezetten az a könnyed darab, de erre is, ha ráérzel, borzasztó nagyot üt, én kocsiban nagyon csippantom ha megszólal, mert nagyon jó rá vezetni.



Olyanok vannak még itt, mint a Sober című Tool nótából vett hangmintájú Tootled,

a Tool-lal egyébként ők nagy haverok voltak, ami azért eléggé meglepő, ha belegondolsz, rohadtul más kategória a két műfaj, de Maynard azt mondta egy interjúban (akkor már nem volt Orbital) amikor kérdezték hogy mégis milyen koncertre menne el szívesen, hogy ő bizony Orbital-ra menne, csak az már nincs... - el is nevetgéltek ezek hogy hátigen, minden megszűnik amire elmennének, és hát hogy ez már csak ilyen. Nekem rohadt nagy meglepetés volt ez az egész, márminthogy az Orbital Tool hangmintát használ, meg hogy ezek ilyen jóba vannak, de ez is csak azt bizonyítja hogy nem lehet ez az egész annyira rossz :P

meg a Doctor ? , ami természetesen a Doctor Who sorozat zenéjének a feldolgozása (ráadásul BRUTÁLJÓÓÓ, koncerten meg aztán meg széjjelver csákánnyal ahogy ez a két hülye vereti...)



a stúdióváltozata kicsit sterilebb lett mint az élő (sokáig csak az élő változat volt meg, és megszoktam az abban levő trükköket, lehet csak azért furcsa nekem egy kicsit). 

És ne hagyjuk ki a Funny Break-et se, amit előszeretettel remikszeltek mindenféle nagynak számító elektronikus arcok, eredetileg is aranyoska a nóta, de a Plump DJ-s által megcsinált remix az valami beszarás nagy breakbeat nóta lett... alkalomadtán majd azt is elővesszük. 

Ez kérem egy dupla album, és válogatott fincsiségek vannak ám a második lemezen is... pl. a már emlegetett kedvencemnek, a Nothing Left-nek van egy újramelegített változata Much Ado About Nothing Left címmel (ez a Much Ado About Nothing - a Sok hűhó semmiért című Shakespeare darabra viccel), ennek klipje is van, és ráadásul jó is!



Ezután meg közben is volt már néhány válogatáslemez kiadva, mint a Works 1989-2002, ezeket annyira nem érdemes megemlíteni különösebben, mert hát néhány csemege, valamint afféle bestof jellegű válogatások...

Ami érdekesebb, az az Octane című filmhez készült lemez, ami egy teljes filmzenealbum a fiúk által, és ráadásul nagyon jó is!

És hát ezután már csak egy teljes album jelent meg, ami talán egy visszautalás is a legelső időkre, ugyanis a hivatalos címe is az lett hogy Blue Album... 2004-ben jelent meg, és nagy sajnálatomra csak néhány olyan nótát tartalmaz, amitől az embert kirázza a hideg... ezek pedig a You Lot, amiben Christopher Ecclestone hangja hallható

(színész az illető, a Sekély Sírhantban volt pl., de a Doctor Who - nálunk Ki vagy, Doki? címmel ment... esküszöm agyonverni az ilyen idiótákat akik ezeket fordítják, ááááááááá, nemisírok inkább semmit - szóval a Doctor Who első szezonjában ő volt Doctor Who. Mármint C. E.)

vagy az Acid Pants, ami egy szép kis csapkodós hejehuja a régi szép idők emlékére, vagy a One Perfect Sunrise...



(ez nem hivatalos klip, csak szólok, de ez a legjobb minőségű)

és itt hadd utaljak vissza: ha megnézted / hallgattad a nótákat, akkor remélhetőleg észrevetted amire utaltam az elején: a hangszerek, a szintik, a dobgépek, mindnek annyira jellegzetes hangja van, hogy szinte összetéveszthetetlen. Persze lehet csak nekem tűnik így, de nekem így tűnik :D



és hát eljött az a pont amikor bejelentették hogy hát gyerekek, közösen így ebben a formában ennyi volt. Persze csináltak még egy óriási nagy búcsúkoncertet (ha jól emlékszem Glastonbury-ben, de most nem nézek utána), és ki is adták egy lemezen, nem győztek hálálkodni a közönségnek hogy ennyi éven át kitartottak mellettük meg minden. És tényleg, ez a másik ebben a két hülyében, hogy borzasztóan szerények voltak végig, nem csináltak műbalhékat, nem hajhászták a népszerűséget, csak csinálták amihez nagyon értenek, és ez sokkal tiszteletre parancsolóbb, mint az összes többi mega, hiper, és egyéb sztár, akiket géppuskával kéne sajtreszelővé lőni. 

Nem hagyták ám abba a zajkeltést, egyébként, Paul továbbra is fellép mindenféle más projektjében, meg részt vesz egy csomó mindenben... a poén viszont az, hogy pont most olvasom hogy 2009-ben a Big Chill fesztiválon még egy koncert erejéig összeállnak a tesóval, a műsor címe meg az lesz, hogy "20 évvel a Chime után". Fúhhh, hát, valószínűleg egy hulladék parti lesz. De nem nézném meg, de nem.

Remélhetőleg lesz belőle DVD :D

Na, ennyi volt mára, úgyse olvastad végig, fogadjunk, a legközelebbi viszontolvasásig!

Címkék: azt hisszük értünk hozzá, orbital, második rész

Azt Hisszük Értünk Hozzá - III. rész - BT

WarYou, 2009-01-23 15:30 (115 hónapja)
3 hozzászólás

Csodálatosan szép napot mindenkibe. Mai barátunk nem más mint BT ***, és IGEN ABBÓL JÖN HOGY BETÉTI TÁRSASÁG HAHAHAH órjási humorod van. Nadeszóval, nem, hanem abbólvan hogy úgy hívják hogy Brian Transeau, és géppel elkövetett zajhalmazokat készít ő.

Életrajzot nem írok, mert minek, annyi legyen elég, hogy a 90-es évek elejétől csinálja a művészetet, főleg Új-Angliában, mivel ott volt szerencséje megszületni.

Azt még azért el kell mondani, hogy az eddigi posztok alapján talán még őt lehetne a legkommerszebb előadónak nevezni, értem ezalatt hogy az ő számai fordulhatnak elő legtöbbször olyan helyeken, amiket mondjuk csőbombával kellene felrobbantani. A dance szcéna az rohadtul nem a kicsi szívem csücske, és hát ez inkább az úgynevezett rajongótáborának 
tudható be mint konkrétan a zenének magának, de szerencsére azért akad néhány kivétel. Az elv, hogy mindenből van jó és még annál is több szar, itt is érvényes. Persze, most lehet kicsit bután nézel hogy hogy jövök én ehhez az egészhez, meg most is amikor ezt írom éppen Machine Head megy a fülhallgatóban, de talán van még remény hogy elhiszed nekem hogy érdemes továbbmenni.

Natehát. Amiről szó lesz, az most eredendően a 4/4-re épül, merthát a duftala csakkala duftala csakkala az amitől a sok agysebész megőrül a dizsibe'. Manapság már olyan dömping van a fosabbnál fosabbakból hogy borzalom, mind egy kaptafa, meg ilyenek. Na hát ez így volt régebben is, és elég nagyot kellett domborítani, meg jó sok szerencse is kellett hozzá 
hogy valakinek bejöjjön a számítása. Én ráadásul akkora ganaj vagyok hogy az ilyen dízsé Ijesztó meg a többi sárgahajú, januárbanisnapszemüvegbennyomom mer kemény vagyok mint a betonrépa alakokat (épp ma láttam egy ilyet a cégnél, és bazzeg kajakihordó az illető, hát esküszöm ez a legtrendibb és legjobban nem viccelő kajakihordó ember a világon, tapsoljuk meg) lapáttal verném agyon, de biztos csak azér mer ganaj vagyok. Nade nem ez a lényeg.

Hanem az hogy csávókánk összerakott néhány számot így magának, otthon, 4/4, trance jellegű, ahogy azt illik. És ahogy az lenni szokott, a kutyát nem érdekelte a nagy amerikában, és ő nagy szomorúan konstatálta is, hogy leginkább mindenkinek az anyjával, mert hát elég sok munka van benne. Szegény nem is tudta, hogy közben meg európában a menő lámézlovasok meg nagy sikerrel pörgetik a számait a bulikon, és hát tökre bejön. Meg is hívták Ojrópába hogy na oszt gyere nézdmeg ha nem hiszed el. El is ment, és tényleg majd összevissza szarta magát hogy bakker, ezeknek ez tényleg tetszik. Találkozott Tori Amossal is, jól össze is haverkodtak (ennek később egy nóta lett az eredménye), meg még sok érdekes emberrel, és hirtelen úgy nézett ki hogy jól néz ki a dolog.

Ne tessék megijedni a 4/4-től, kéremszépen, az eleje a művészetének az ilyen. Azt még el kell mondani hozzá hogy az ő munkásságához társítják az úgynevezett stutter effect nevű dolgot, ami aztjelenti hogy apró darabokra szeletel egy hangmintát (lehet ez hangszer, énekhang, amit akarsz), és nagy sebességgel, pörgetve játssza le a darabokat egymás után, közben a frekvenciát meg mindenféle filtereket rakva rá. Posford is nagyon sokat használja a Shpongle nótákban, szerintem sejted miről lehet szó, de ha nem, akkor próbálj meg rájönni az itt berakott zenékből.

Azt azért remélem sejti mindenki aki olvassa, hogy egy simán 4/4re épülő dance dologra csak nem szenteltem volna egy postot. És ez tényleg így van, ennyire nem vetemedek, hah. BT abban zseniális, hogy szinte azonnal túllépett a műfaj keretein (megint utalnék Posfordra), és bejött a képbe a nem 4/4 (ettől függetlenül még mindig a standard ritmusokat részesíti előnyben, 4/4, 2/4, tufftuff, breakbeatek, ilyesmi - a breakbeathez megjegyzem hogy a nevével ellentétben nem törtritmus, de ennek majd egy egész postot illik szentelni valamikor később.)

Az a komoly benne hogy ez a csávó több hangszeren is játszik, nagyon sok énekhangot használ a lemezein (amit neki énekelnek fel, szal nem csak ez a dobozból kivett KAMON BEJBE hangmintadömping van), sőt, ő maga is rengeteg számban énekel, sok gitár van a zenében hagyományos hangszerek, koncertre úgy megy hogy teljes zenekarral, dob, basszus, gitár, fúvósok, vokalisták, minden... na ez azért már nem annyira diszkó, nem?

De most még nézzük az első lemezt. A címe az hogy Ima, és 1995-ös születésű. Ez kérlek egy korrekt trance lemez, nem több, nem kevesebb, nincs rajta olyan kiemelkedő nóta amitől szét kéne szarni magunkat, de önmagában véve nagyságrendekkel jobb bármelyik korabeli lemeznél. Ezen már rajta van a Blue Skies amin Tori Amos énekel, de ha nem haragszol, én azt nem rakom be, ugyanis szerintem ebből többet is ki lehetett volna hozni. Nagyon kíváncsi lennék hogy MOSTANÁBAN mire lettek volna képesek ketten, ezen még nagyon érződik hogy az elején volt és még nem volt kiforrva a stílus meg semmi.

Úgyhogy inkább a másik kedvencemet osztanám meg, aminek az a címe hogy Tripping the Light Fantastic. Egy szokásos korabeli trance nóta, sok ügyesen megcsinált, monotonnak-tűnő-de-mégsem-az alappal, 303-al, satöbbivel. A stutter effect is hallható benne egykét helyen, de itt még annyira nem volt jellemző.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_tripping_the_light_fantastic.mp3

A többi nóta is ilyen, ami átjön belőlük az az hogy ez a gyerek tényleg rászánta az időt hogy kidolgozza az alapokat, és hát manapság ez már sajnos elég ritka... A későbbiekben ráadásul sokkal jobban beindítja a megbaszógépet, felfedezi a breakbeatet, meg csodás effektekkel szórakozik.

Na de kérem jöjjön akkor a kvázi lényeg. A következő lemez az E.S.C.M. címet viseli (Electric Sky Church Music), és amikor kijött 1997-ben, akkor én konkrétan annyit tudtam az egészről hogy van ez a BT gyerek, volt 1-2 elég tetszetős trance nótája. Szembejött velem valahol ez az album, mondom nézmá, új, nézzük meg mit tud. Hát kérlek, konkrétan összevissza szartam magam.

Az első számot szeretném megmutatni, és szerintem aki egy kicsit is ismer, vagy elolvasta az előző két részt, az ebből megérti hogy mitől is dobtam el az agyam.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_firewater.mp3

A végén az akusztikusgitáros rész a kedvencem, és igen, ő énekel benne. Na ez a lemez elkezdte megmutatni hogy van ám itt más is, nem csak a szabvány diszkauzene. Persze a négynegyed továbbra is jelen van, meg ez a leg"más"abb szám az egész albumon, de akkoris.

A következő amit meg kell hallgatnod, a Memories in the Sea of Forgetfulness.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_memories_in_a_sea_of_forgetfulness.mp3

És még egyet muszáj... az eleje tiszta Nine Inch Nails... de megint, torzított basszgitár meg kiabálós ének, hát nem tiszta Reznor? Egy dance első album után azért nem kicsit bátor dolog volt egy ilyet kiadni. Ez a Solar Plexus.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_solar_plexus.mp3

Aztán jött 2 év szünet, majd a következő lemez, a Movement in Still Life, 1999-ben. Ennek többféle változata is van, ugyanis más a számlista az angliai kiadáson, és más az USA-beli. Mindenesetre ekkormár nagyon durván technikás lett a srác, saját zeneszoftvert is írt (amit azóta egy cég fejleszt tovább, és BreakTweaker a neve). A szerteágazás nem állt

meg ennyinél, elkezdett filmzenéket is írni (pl. a Go! azaz magyarul Nyomás! című film egyik száma teljesen az övé, valamint az egész filmzenén közreműködött), meg ilyenek. De nézzük most a lemezt magát.

A legnagyobb, pf, sláger(?) a lemezről a Never Gonna Come Back Down , és ebben már érezhető hogy kicsit nyitottabb a nagyközönség felé mint az ESCM lemez volt, de valahogy mégis sikerült elkapnia azt hogy vállalható legyen. Ennek klipje is van, tessék megnézni itten-e, valamint játékokban is felbukkant, meg ilyesmi.



na ami itt az elején van, amikor a faszikám beszél és így összevissza van baszkurálva a hangja, na az a stutter effect amiről beszéltem. A meglehetősen hülye nevű DJ Rap pedig a csaj aki a klipben van, és nem hiszed el de kurvajó zenét csinál (majd a breakbeates posztba keresek tőle is). Ez a csávó aki dumál benne, hát, láthatóan nem egészen komplett. A lemezváltozat egyébként hosszabb, és sokkal jobban fel vannak benne vezetve a dolgok, de ez se annyira gáz.

Asszem nem tudom kihagyni a Dreaming-et, ami még nem is aztmondom hogy annyira szétverősen nagyon jó nóta, de talán ez mutatja meg a legjobban az igazi vonalat amiben a srác mozog. Persze nekem éppen nem ezek szoktak lenni a kedvenceim, de éppen ezért ne hagyjuk ki. És most hogy így megint meghallgattam mielőtt beraktam, megint ráéreztem hogy tud ez jó lenni, basszameg. Jó, egy kicsit giccses, de ennyi még belefér, sokkal rosszabbak mennek a rádiókban.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_dreaming.mp3

Na de csapjunk bele a lecsóba, kérem. Jön egy olyan nóta, ami megint egy egész lemezt elvinne a hátán. Nem is nagyon tudok róla mit írni, szerintem egyszerűen SZÉP. Hallgasd meg. Ez a Satellite.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_satellite.mp3

Megint, az effektek... nagyon ott vannak mindenhol és mégsem veszik át az irányítást, csak kiegészítenek... nagyon nehéz ezt jól csinálni. 

A breakbeatesebb vonalból pedig kénytelen vagyok betenni ezt... sokáig ez volt az abszolút kedvencem, a Running Down the Way Up, amit a Hybrid nevű breakbeat formációval közösen csinált (ezek voltak is kicsiny országunkban nem is egyszer, nemtom már melyik fesztiválon is felléptek).

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_running_down_the_way_up.mp3

Nem is úgy kezdődik mintha ilyen szeletelés lenne, nem? A csajok (Jan Johnston és Kirsty Hawkshaw) hangja meg csodás. Van klipje is, Mira Sorvino-val a főszerepben, de hiába a highquality opció a youtube-on, egyszerűen nem elég jó, inkább a zenelejátszóval gondoltam betenni. A kedvenc részem a 4:30-nál kezdődő bridge, a vokálokkal, beszarásnagy.

Na haladjunk.

Következő lemez az Emotional Technology, 2003, amit egy nagyon dühítő dolog előzött meg... ugyanis betörtek a stúdiójába és elvittek 75ezer dollár értékű cuccot belőle... a motyón olyan félkész dalok voltak, amiken Sarah McLachlan-nal és Peter Gabriel-lel dolgozott együtt... Szarjon farfekvésés vérsünt az ilyen kulák faszparaszt aki ilyeneket művel.

Szóval ezek lemaradtak... viszont maradt szerencsére elég sok jó dal még. Egy ízig-vérig breakbeat nóta következik, a Knowledge of Self, ezt akár egy breakbeat netrádióból is linkelhetném, mert teljesen olyan. Ezt csak azért hogy tudjad milyen is az, na.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_knowledge_of_self.mp3

ebben konkrétan az 1:42-nél bejövő téma az amitől elhajítom az agyam. igennagy... lehet szerinted nem, de csinálj pár ilyet (elég azt a vezértémát :D) és akkor leborulok előtted is. háhá.

Sokat hangoztatta hogy rengeteget tanult a Depesmódtól meg a New Ordertől, és ez érezhető is ezen a lemezen, itt van pl. a Superfabulous, ami konkrétan egy pop-nóta, nem több, de ahhoz képest elég jól meg van csinálva.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_superfabulous.mp3

na és muszáj ideraknom a Circles-t, ami így bakker, melyik az a nyálmetálzenekar, a izé, Linkin Park vagy nemtom melyik, na ez a nóta simán olyan. Nemtom figyeled-e hanyadik fajta hülyeséget követi el a csávó, és egyik se mondható annyira gagyinak...

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_circles.mp3

haha és ebben van 3/4 is, az a legjobb rész! meg a dobos se szar, egyébként. azt meg hogy ki énekel, nemmondommeg. A Guitar Hero-ban is benne van ez a nóta állítólag...

Van ennek a lemeznek japán bonus disc-je is, azon mindenféle nyalánkságok vannak, remixek, ilyesmik, de annyira nem kiemelkedő hogy rakjak róla ide.

Inkább menjünk tovább. 2006-ban jött a jelen írás elkészültekor legújabb lemez, a This Binary Universe, ami már csak azért is érdekes, mert 5.1-ben készült, ami azt jelenti hogy akkor szól a legjobban ha egy 5.1-es, szal ilyen házimozi jellegű hangcuccon hallgatod. Így beülsz középre, és rohangálnak körülötted a hangok, érted.

Teljesen más ez a lemez, szerintem a srác nagyon sok Plaid-et, Autechre-t, Aphex Twint meg ezek barátait hallgatott (észosztás: ezek mind ilyen cyber-jazz jellegű zenék, amik tele vannak zörejekkel, zajokkal, de abszolút jazz hangulata van az egésznek, összevisszaság, csilingelés, kicsit betegnek tűnik a normális ember számára, viszont sokszor zseniális amiket alkotnak).

Ezt az albumot érdemes végighallgatni ha bírod az ilyesmit... kezdjük azzal aminek az a címe hogy All That Makes Us Human Continues... Ehe, igen, jó a címe, tudom, de a nóta is.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_all_that_makes_us_human_continues.mp3

Másodiknak meg kénytelen vagyok a The Internal Locus című számot betenni, mert ez az eklektika ez beszarás. Ebbe is össze vissza van minden, de most egyébként a legutóbbi pár szám után te erre számítottál volna? Mert én mondjuk nem. És én nagyon csippantom ha ilyesmit csinál valaki.

http://waryou.csend.be/fokkrazene/bt_-_the_internal_locus.mp3

A többi is ilyen. Érdemes meghallgatni, de már többet nem rakok be mert így is rengeteg... Azt írják egyébként okosemberek hogy 100 év múlva ha valaki visszatekint, talán ez lesz az új évezred első forradalmi elektronikus albuma... hát ezzel szerintem sokan vitatkoznának, de azért nem akárkiről írnak ilyeneket. még ha hülyék is :D

És még a filmzenékről (Go!, Monster, The Possibility of Fireflies) nem is ejtettem szót, pedig azt is remekül csinálja, a wikin ott van egy szép hosszú lista hogy mikben is működött közre, nem semmi.

Ennyi fért mai adásunkba, reméljük jól szórakoztak, adjanak nekünk sok pénzt.

Erőtegésséget!

Címkék: azt hisszük értünk hozzá, bt, zene

  • 1