kiemelünk az unalomból!
Szia! A fokk.hu egy oldal neked, ismerőseidnek és bármilyen közösségnek: képfeltöltés, blogolás, fórumozás, mindenki által írható programajánló, ismerősök követése - próbáld ki!
60000 tag nem tévedhet - és hogy miért? | Regisztrálj!

Keresés: Blogok

Rendezettség: Megjelenés ideje | Cím
" zenekar" - 85 db találat

ez junikszrencer, ismerem!

zoma, 2011-01-10 23:07 (92 hónapja)
Még nincs hozzászólás. Légy te az első!

jeah.***



kitörő örömmel olvastam, hogy egy bizonyos Neverheard Distro mindenféle ezeréves csemegéket készül újrakiadni. mint pölö az Unfit Ass. 1992-es Absurd Reality című anyaga. vagy az Extreme Deformity zenekar Internal nevet viselő albuma. nagyon fincsi darab mindegyik.

ezekről a zenekarokról/lemezekről annak idején rengetegszer olvastam, tudtam róluk, hogy nagyon kenik a témát, lehetett azt is tudni, hogy kik voltak benne, velük készült interjúkat olvashattam többet is, de a bökkenő egyesegyedül mindig az volt, hogy magát a zenéjüket viszont nem volt túl könnyű beszerezni. egyrészt az még ugye egy egészen más korszak volt, akkor még igen, szaros kis kazettákról hallgattuk a muzsikát, amit akár négy percig is lehetett csévélni (magnóval vagy színes ceruzával), ha egy bizonyos oldalát újra meg akartad hallgatni. meg nem az volt, hogy bedugtad a számítógépdraútot a falon egy aljzatba (jabocs, jut eszembe, van azóta már wifi is :P) és akkor egy határozott balegérgombra kótogás után gyorsabban lejön a kívánt nagylemez, mint amennyi időt egy pohár víz megivására szokásunk rászánni... hanem cipőt kellett húzni (télen plusz réteg ruhákat magunkra ölteni), bebuszozni a belvárosba, begyalogolni a lemezbótba (mcd, fotex, stb.), és ott vagy matatni kellett a sok lemez között vagy kérni az eladótól a kívánt cuccost - ami aztán három/nyolc perc után kiderült, hogy vagy van, vagy nincs. mindkét esetben persze haza is kellett jönnöd, mert borítót átnyálazni mégiscsak otthon volt az igazi, miközben már ordított a dzs a hangszóróból. szülők és szomszédok legnagyobb örömére.

és ha már így szóba kerültek a lemezboltok..ajjj, micsoda szép idők voltak azok. már elnézést hogy megint csapongok, de nem tudom magamban tartani, muszáj leírnom a témához kapcsolódó emlékeimet:

debrecenben persze a fotex számított A lemezboltnak a hétköznapi vásárló számára - ami végülis nem csoda, hiszen tényleg gazdag választék várt ott bármilyen zenei ízlésű vásárlót - de persze a magamfajta fickók (bakancs vagy valamilyen sportcipő, de semmiképp nem nike air max ; kék farmergatya; pelyhedző, sörösüvegzöld lacoste vagy fruit of the loom pulóver; alatta sepultura, biohazard, type o negative vagy nirvana póló; növésben lévő rendezetlen haj) bármikor tévedtek be oda, nyílegyenest az üzlet jobb-belső sarkát célozták meg, mert hát ugye azon a tájékon volt rokk és hörr-morr részleg.
ha lesz valaha időgép, 1996-ba biztos hogy vissza akarok menni, mert szeretném személyesen is látni több akkori szakközepes, scooteren és east 17-en élő osztálytársaimat a fotexben. ahogy bizonytalan léptekkel elindulnak a fotex számukra addig vadidegen területére. ahogy megközelítik az ott lévő egyetlen cdlejátszót (amit annál jobban már nem is lehetne abba a sarokba tenni..érted, gondolom nehogy nők, idősek vagy gyerekek még véletlenül is kapcsolatba kerüljenek vele, muhahah..). ahogy kíváncsisággal teli fintorral végigmérik az aktuális borítót, az azon látható sárgásbarna csörgőkígyó fejét s annak fekete nyelvét, a számukra ultrakemény raplemezekről ismerős parental advisory emblémát, meg azt a vészjóslóan piros színű, a frontborító majd negyedét elfoglaló böhömnagy zenekari logót.
ahogy a fejükre helyezik a füllhallgatót, s közben naívan azon gondolkodnak, hogy vajon ennek az ingerszegény saroknak melyik lehet a legkevésbé semmitmondóbb pontja, ahol a tekintetüket talán otthagyhatják, ahol vészhelyezet esetén valamilyen hirtelen jelentékennyé váló információt gyűjthetnek be, ha már szegényeket annyira de annyira nem fogja lekötni az, amit hamarosan hallani fognak.
látni akarom a szemüket, az arcizmukat, hogy vajon megmozdult e már akkor, (meg hogy egyáltalán észlelték e azt a pillanatot) amikor anselmo még csak a levegőt veszi abban a legelső másodpercben, vagy mindezt már csak utána tették meg ;D
látni akarom mindegyikőjüket, ahogy még az első verze elérkezte előtt undorral teli grimaszok és fejcsóválások közepette visszateszik a fülest a tartójára s a lejátszó kis piros, folyadékkristályos kijelzője ismét a 11-es számot mutatja a 01-es helyett.
emberek. ez a metál, nem a szelek szárnyán a kettőnégy stábjától..

..szóval egyrészt más korszak volt az. másrészt nekem azokban az időkben - amikor pl. ez az unfit ass. lemez friss volt - a Gn'R volt messze a legkeményebb zene, amit akkor meg mertem hallgatni. meg aztán - hogy úgy mondjam - később se voltam az a fanzineokat rendszeresen bújó/kereső, minden magyar zenekarral levelező típus. na.

amiért viszont az extreme deformity tartósan is megmaradt az emlékezetemben, az főleg egy urban legendnek köszönhető. eddig még nem nagyon tudtam leellenőrizni, hogy tényleg igaz-e az egész, meg ha igen, akkor tényleg velük történt-e, de amikor én ezt először hallottam, három napig csak ezen röhögtem. leírni is alig merem:
állítólag a jurassic park magyar szinkronjának készítése idején valami hiba vagy egyéb mulasztás miatt elvesztek bizonyos hangsávok. a fáma szerint az ED énekesét hívták be a stúdióba, hogy leszinkronizáljon egy dinoszaruruszt, aki sikerrel meg is oldotta feladatát...

bze bze

Címkék: wzbócs

Mit jelent a Quimby?

HaMarcsy, 2011-06-03 23:07 (87 hónapja)
Még nincs hozzászólás. Légy te az első!


"MERt: - Mikor alakult az együttes, és hogyan?
Kiss T.: - Nem tudjuk pontosan, hogy mikor, de körülbelül 1992-re datálható az indulásunk. A Quimby egy másik zenekarból nőtte ki magát. Konkrét alakulási időpont akkor lesz, mikor 10 évesek leszünk; addigra kitaláljuk a pontos dátumot, és akkor ünnepelünk.
Varga L.: - Ám ha mondjuk 11 évesek leszünk - mert elfelejtjük a 10 éves évfordulót -, akkor is 10 éveset tartunk, és így egy évvel eltolódik az alakulás időpontja.
MERt: - Quimby - az együttes neve. Mi ennek a jelentése?
Kiss T.: - Nem jelent semmit, ez egy családnév. Csak úgy kaptuk.
MERt: - Ki indította el az együttest?
Gerdesits F.: - Az élet.
Kiss T.: - Én, a Mikuli Ferenc, meg a bátyám, aki már nincs benne a zenekarban. Diákzenekarként indultunk, de később is együtt maradtunk, és folytattuk a zenélést.
MERt: - Milyen stílusú zenét játszotok?
Gerdesits F.: - Metál.
Mits M.: - Pop-jazz.
Balanyi Sz.: - Rock.
Kiss T.: - Ez olyan kérdés, amire nagyon nehéz ám válaszolni!
Gerdesits F.: - Saját stílusunk van, a világ összes stílusából merítünk, ami éppen eszünkbe jut.
Balanyi Sz.: - Amit lehet, ellopunk!
MERt: - Milyen réteget, illetve korosztályt céloz meg muzsikátok?
Kiss T.: - 1-99 évesig. A 100 éveseknek csak azért nem játszunk, mert azok már nem hallanak."
...
...

Folytatás itt:

http://www.uni-miskolc.hu/uni/news/mertarchivum/2000/2000.03.29./akt.html

Mit jelent a Quimby?


Címkék: Quimby, beszélgetés, név jelentése, ...

Cipő

joeavulkán, 2011-06-04 10:54 (87 hónapja)
1 hozzászólás


Bódi László becenevén Cipő (Szovjetunió, Ungvár, 1965. május 3.) dalszerző, a Republic együttes énekese.
Egyéves korában költözött szüleivel Kisvárdára.
A gimnáziumban zenekart alapított Cipőfűző névvel, innen ragadt rá a Cipő becenév is.
Zenekarával öt évig [...]
Tovább »

Címkék: Cipő, Republic, Bódi László

Cipő köszöni remekül van

joeavulkán, 2011-06-04 12:14 (87 hónapja)
2 hozzászólás

Az információk nagy részét a Republic könyvemből már tudtam....
Mégis ez az alábbi a legjobb Cipő interjú amit mostanában olvastam:)/Joe


A Szállj el kismadárral kezdődött a sportcsarnok korszak,
amely mind a mai napig tart.
– „Magyarország legrosszabb zenekara.” Ez áll néhány
borítójukon angolul. Ez csak vicc?

– Volt egy dal az első lemezünkön, a Válaszd a
legrosszabbat. Erre utal. Azt [...]
Tovább »

Címkék: Cipő, Republic, Bódi László

Republic - A kezdet

HaMarcsy, 2011-06-19 23:45 (86 hónapja)
2 hozzászólás


A kezdet

A 80-as évek második felében néhány kisvárdai fiatal arról álmodozott, hogy sikeres előadók lesznek, és egymás után adják majd ki a lemezeket. Ez akkoriban szinte elérhetetlen álomnak tűnt, hiszen nem volt még ennyi kiadó, és valóban csak a nagyon jók vagy a nagyon szerencsések juthattak el odáig, hogy kiadjanak egy bakelit korongot.

A fiúk mind a hatan a 20-as éveik legelején jártak, és elhatározták, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy egyszer igazi rocksztárok legyenek.

Köztük volt az a Bódi Laci, akit néhány évvel később Cipő néven, a Republic frontembereként ismert meg az ország, valamint Nagy László Attila (Lacati), a Republic későbbi dobosa. Akkoriban éppen Cipőfűző nevű, még a gimnázium éveiben alakított zenekarukkal szereztek hírnevet Kisvárdán és környékén...



Cipő, Lacati és Szilágyi Bigyó Budapestre mentek szerencsét próbálni, ahol nem sokkal később megszületett a Republic együttes.

Jelenlegi tagok:

Nagy László Attila – dob
Patai Tamás – gitár
Tóth Zoltán – gitár, zongora, ének
Boros Csaba – basszusgitár, ének
Bódi László, "Cipő" – ének, zongora

Korábbi tagok:

Rece Apó-Bali Imre - gitár - 1990-1991
Szilágyi "Bigyó" László - dob - 1990

Állandó közreműködők:

"A 8. Republic" Szabó "Bundás" András - hegedű
"Debrecen Hőse" Halász Gábor - akusztikus gitár


Alakulásuk után egy évre megjelent az első lemez is, az Indul a mandula (1991).


Címkék: republic, cipőfűző, tagok

bunkó poszt

zoma, 2011-07-24 09:10 (85 hónapja)
Még nincs hozzászólás. Légy te az első!

jeah.
Tovább »

Címkék: szkampopf

mert már megint mi másról írnék, mint a..

zoma, 2011-09-27 12:43 (83 hónapja)
Még nincs hozzászólás. Légy te az első!

jeah.***
elnézést, de ez most épp még aktuális téma is..
naszóval: mivel az idei dété koncertet kihagyni kényszerültem, így csak a jó öreg dzsátubin keresztül láthattam/hallhattam, hogy mi a helyzet feléjük. és hát továbbra sem fakezűek, viszont egyre borzalmasabban néznek ki. labrie mint valami elbaszott strici, petrucci mint kerry king hajjal, mangini még hagyján, de myung szerintem az a típus, aki majd egyszer (ha majd olyan lesz a lapjárás), majd két hónap alatt fog beőszülni és beráncosodni az egész fószer. rudess meg ugye még mindig ezt a kamaszgandalf fazont nyomja (érdemes összevetni a six degrees-es zenekari fotókon látható fejével. vagy pl. a SFAM turnén meg hosszú, barna göndör haja volt.. jó, mondjuk azon a turnén azt amúgyis jobban röhögtük, hogy labrienak csupa korpa volt a haja, muhaha. érted, én vagyok a nagy hárdrok énekes, szuperlátványos csávó, érrrrzelmetesen lágyan is szokásom énekelni, hogy jól benedvesedjen a fazonra vágott szakállat és drága inget viselő, vékonykeretes szemüvegű, minden-nap-a-hajamat-megmosom-mert-nagyon-igényes-
vagyok progresszív zenehallgatók és értők bugy..izé alsónadrágja, közben meg ilyen szépséghibákkal vágom mindezt haza, mint például a csupa korpa hajkoronámmal bwuuhahaahahah. :P)

na de a lényeg, hogy koncertet tudnak még mindig adni, és hát nem is olyan rég egy új lemezzel is kijöttek, na most erről kiemelnék egy dalt, nevén nevezve a 'lost not forgotten' című darabot. ha most van idegrendszered, kedved, időd, akár meg is hallgathatod. előre szólok, hogy nekem nagyon tetszik a dal, majd mindjárt mondom mi ennek a valódi oka.



szóval lehetne oldalakon keresztül konkrét példákkal, gondos forrásmegjelölésekkel kifejteni, hogy melyik téma, hogy s mint fejlődik, hogyan segíti a hangszerelés vagy a borító a dalszöveg progresszióját meg minden kutyafasza (ez az oldal például pontosan ezt teszi, lesd meg, szörnyűlködj: http://dt.spatang.com/octavarium.php ), valójában ezek - ahogy már mint sejtheted, ha már egyszer használtam a 'kutyafasza' szót -
tökéletesen felesleges okfejtések. bizony bizony..
ugyanis pofátlanul pofonegyszerű a működése az ilyen 'epikus' dream theater daloknak:
semmi egyéb dolguk nem volt eddig se, meg a jövőben se petrucciéknak, mint megírni egy (azaz 1 darab) monumentális témát. azt az egy jó kis monumentális témát kell keretszerűen a szám elejére meg a legvégére rakniuk. esetleg ha még egy plusz (jóó paraszt, tehát azonnal ható, zsíregyszerű DZS) riffet betesznek valahova a közepére, az már tényleg csak a plusz, de nem kötelező annak a jelenléte.
s hogy a keretriff között mit és hogyan vagy hogy milyen hosszan, hány 'epizódra' szétszedve csinálják, az az egyszeri dream theater rajongó számára tökéletesen mindegy.
az 'epikus' dream theater daloknak ugyanis pont ugyanaz a hatásmechanizmusa, mint bármi más hosszantartó előadásnak, mozifilmnek, koncertnek, bokszmeccsnek, de akár mondjuk a nagy, székfoglaló miniszterelnöki beszédeknek. tesznek/mondanak egy nagy hatásosat az elején is, meg a legvégén is. hogy a közte lévő rész tömény bullshit? azt a közönség mélységesen leszarja. az eredmény így is, úgy is az lesz, hogy a produkció végén a közönség tapsol, és éljenez, és komolyan tetszik neki, mert hát - akaratlanul is - egy előadásban mindig is a legeleje meg a legvége a lesz legemlékezetesebb. az elejére azért emlékeznek, mert nagyon izgatottan várták, hogy mivel kezdődik, a legvége meg még friss élmény. ha az eleje és a vége fasza, akkor az egész fasza lesz. ez kérlek egyszerű pszichológia.

és ha kedves olvasó, véletlenül jártas vagy dream dalokban, akkor most nyugodtan meghallgathatod a the great debate-et vagy a stream of consciousness-t, a nightmare to remember-t, a lifting shadows-t, space-dye vest-et, a twelve-step suite-ot, a wait for sleep-learning to live kettőst, az octavariumot, a change of seasons-t és így tovább..

úgyhogy ez van. ennyire egyszerűen működünk mi, détébuzik. én vállalom :). s azok, akik most sunyítanának és tagadnák mindezt - legyetek nyugodtak - azok is így működnek. muhahahahaha :DDD
bze bze

Címkék: spatruk fakrompz

hívd a 112-t

zoma, 2011-09-28 13:52 (83 hónapja)
Még nincs hozzászólás. Légy te az első!

jeah.***


megnyugtat a tudat, hogy manapság még mindig lehet úgy egy valóban kurva jó és világszerte ismert zenekarnak a tagja lenni, hogy 14 év alatt sem tanulod meg, mikor van a szám vége. mondjuk lássuk be, a pisikrisztus legvége tényleg nem épp az a fajta, amelyet csak úgy érzésből, mindenfajta kerítésugráló képzeletbeli bárányok számolgatása nélkül be lehet fejezni :)
bze bze

Címkék: aptrényp

a nagy büdös locust!

zoma, 2011-11-14 16:39 (82 hónapja)
Még nincs hozzászólás. Légy te az első!

jeah.***
akkor lássuk a tudnivalókat a múlt heti szombattal kapcsolatosan:

- mindjárt az elején egy kis 'én és a mesínhed' mese. első lemez amit tőlük hallottam, az a more things change volt, még kazettán vettem meg a debreceni MCD üzletben.

hajh (most jön a szokásos mellékes szófosás, ugord át, ha nem érdekel), már ez a tény is egy jellegzetes kordokumentum. akkortájt kétnaponta bementem az mcd-be az iskola után, nézegettem a cdket, a borítókat, rengeteg lemezbe bele is hallgattam, eredeti cd-im jelentős hányadát ebben a korszakban vettem meg (kilencvenes évek második fele), leginkább ezen élményeim miatt nem tudom a magaménak érezni a mai rock/metál zenei termést meg főleg a körítését, pedig lehet, hogy valójában semmi se változott olyan jelentősen, közben meg mégis.
látom, hallom, olvasom az ilyen hozzám képest feleannyi idős gyerekek észosztását a kocsmákban, fórumokban, ezenazonamazon pl. klasszikus iron maiden, black sabbath, metallica lemezekről, meg azok zenei ízlésükben szerepet játszó fontosságukról, közben meg jóformán egy kurva percet nem éltek abban a korszakban, amikor azok a lemezek születtek (még én is csak a legvégét csíptem el).
tartok tőle, hogy a mai lehetőségek mellett nem is nagyon érezheti át egy mai középiskolás srác/lány, hogy annak idején milyen feltételekkel lehetett valaki metálrajongó, meg milyen körülmények között lett a kedvencem x zenekar y lemeze.
hogy milyen az, amikor például engem konkrétan ki- és lenéztek az (szinte kivétel nélkül techno/rave zenét hallgató) osztályomban, amikor fel merészeltem venni a territory-s sepultura pólómat. mert ma, amikor a fele osztály szinte ugyanazt az as i lay dying (vagy bármelyik más sokszavas metálkór zenekar) pólót hordja, az nekem egy kicsit más szitunak tűnik.
hogy milyen az, amikor debrecenbe csak hetekkel később érkezett meg egy új lemez a fővárosi hanglemezboltokhoz képest (de például egyszer lerendeltem a mehsuggahtól a destroy erase improve-ot, és két hónap alatt sem voltak képesek pestről leküldeni. ezt a lemezt később, csak úgy mellékesen egy dream theater dedikáláson vettem meg úgy, hogy lekaptam a polcról, odavittem a pénztárhoz és kifizettem :PP), s durván fél perc lemezbolti belehallgatás után meg kellett hozni a döntést, hogy megveszed-e a lemezt, hogy otthon meghalld a többi részét, mert ugye manapság ez úgy megy, hogy fél perc belekagylózás után nagy kegyesen eldöntjük, hogy letörlöm-e a lemezt, vagy sem, mert egyébként ugye irtózatosan fontos az a 150 mega szabad hely a két terás vinyón. és akkor ez még a jobbik eset, amikor egyáltalán bele is hallgatnak a produkciókba..
vagy hogy milyen az, amikor havonta egyszer egy szaros, panetra posztereket mellékelő metalhammerből lehetett bárminemű hiteles infót szerezni a kedvenc zenékkel kapcsolatosan. persze volt akkor is internet. mondjuk az leginkább este tíz után volt olyan tarifával, ami után esetleg nem rúgták szét a valagunkat a szüleink a magas telefonszámla miatt, de általánosságban éjjel fél egyre már szépen kikapcsolta mindenki a gépet. tehát nem az, hogy jaj, matekóra közepén megkapom/elolvasom facsén a hírt, hogy lesz mittudomén tool koncert pozsonyban, és kicsöngetés után a folyosón már szépen le is rendelem a jegyet..
hogy milyen az, amikor évente tényleg csak kettő vagy három nagyobb külföldi zenekar lépett fel magyarországon, és akkor az már jó évnek számított. persze ma is elkerüli az országot még néhány nagy név, de messze nem olyan vészes a helyzet, mint régebben..

szóval lehet, hogy amit eddig írtam, az egy nagy közhelyes rinyálás, de továbbra is fenntartom azt, hogy a mai fiatalok sose fogják igazán megérteni, hogy a korosztályomnak miért épült be szinte a dnsébe első hallás után az olyan lemezek tartalma mint pl. a demanufacture, the great southern trendkill, heartwork, state of a world adress, chaos a.d., october rust, debüt korn vagy épp a more things change. fingom sincs, hogy manapság mégis miféle agresszivitáson/dühön alapuló érzelmi többletet tudnak ezek az újhullámos tökegyforma metalcore zenekarok szuperdizájnos ruhákba és cipőkbe csomagolt zenészei és rajongói egymással megosztani, miközben olyan fokon van kinyalva a seggük, hogy az már közröhej.

szóval nekem az első találkám a machine headdel jópár dícsérő hammer cikk után a more things change volt, amit mai napig egy tökéletes lemeznek tartok, sőt (tudom, istenkáromlás), időtállóbnak is mint az elsőt. aztán ugye szépen jött a többi is, a burning red ugye jó nagy váltás volt, jó primitívek lettek a dobtémák rajtuk, mégis jól állt nekik, a supercharger lemezük is pont csak annyit tartalmazott, amennyit az a numetálosabb stílusuk még elviselt, pedig már azon a lemezen is kezdtek visszatérni helyenként a korai megoldásokhoz (lásd trephination).

aztán jött a through the ashes of empires lemez, amivel ismét stílust váltottak. és hát ez az a lemez, ami részemről a more things change mellé odatehető. hiába jöttek utána egy még sikeresebb blackeninggel, meg ezzel az új lemezzel, a ttaoe-n van egyben minden úgy, görcsmentesen, tökéletesen, ahogy annak lennie kell. ezen a lemezen vannak a legjobban eltalálva a klasszikus hevimetál (ikergitár) témák ellensúlyozása a paraszt döngölős dzsidzsikkel, a számhosszúságok és a gitárszólók is itt a legtökéletesebbek.
így hát egy MH koncerten gondban vagyok, mert hogy pont azokat a lemezeket szeretem tőlük, amikről gyaníthatóan nem sok számot várhatok. pedig jó lemez pl. a blackening is, csak az a baj, hogy arról egy szám időben annyi, mint mondjuk két more things change-es dal, de manapság feltétlenül kell harminc gitárszóló egy koncertre, mert különben nem maradnak trendik vagy mitudomén, és hát ebből a szempontból a blackening meg az új lemez dalai tényleg alkalmasabbak..
pedig ám a more things lemez sem faék egyszerűségű dalokkal van teli. csak hogy kárörvendően kuncoghassunk egy jót, tessék csak lecsekkolni a következő videót. luxemburgban a blood of the zodiacot játsszák. 1:46-tól jön az erdőbe tévedés. szegény robb flynn meg nyomja a szokásos arjuredit eelőtte.. muhahah, talán esetleg ők legyenek már redik a szám előadásához, nyeheheh ;DDDD



na de most már essen szó a koncertről is:

- devildriver: mit is mondjak.. fafara bácsi régebbi zenekarát valahogy jobban ismerem, azt szívesebben néztem volna meg, de sajnos most épp rossz kontinensen vagyunk.
egyébként meg ment a nagy kétlábgépzakat a számok alatt, meg gondolom a gitártémák is, bár hallani nem nagyon lehetett őket, mert elég színtelenül szólt a hangosítás. a gitárokból csak ilyen zsizsegés volt kivehető. nem voltak valami túl dallamosak, se emlékezetesek. hát majd ha legközelebb úgy esik, megnézem őket újra, de továbbra is azt mondom, hogy egy coal chamber koncerttel ők is meg én is többre mentem volna, igazán félrenézhették volna az országnevet, elvégre ausztria-ausztrália, nem tökmindegy deznek? ;)))

- bring me the horizon: ehhh.. na ez a zenekar szinte mindent képvisel, ami a mai zenekarokban számomra érdektelenek. pedig volt egy két normálisabb ötletük (ritmusuk) is, sőt, ők már néha próbáltak énekelni is, de valahogy nem nyerték el a közönség szimpátiáját. gondolom az is a baj, hogy túlságosan rámennek a külsőségekre, főleg az énekes. tudod, ezek az ilyen emós hajak, amiket az én fiatalságom idején egy fodrász tényleg csak akkor csinálhatott, ha jól meg akarta veretni magát az ügyféllel, meg hogy csakazért is nyakig kitetováltatja magát egy vasággyal is alig hatvan-hetven kilósnak kinéző kamasz.. biztos ez az én hibám, de nekem valahogy az ilyen külsőség nem pótolja a jó témák hiányát a zenében. bármi is a helyzet, a közönségben is volt néhány magamfajta vaskalapos, és hát azok még inkább nem kímélték a zenekart, hordószámra dobálták be nekik a teli pohár sört, fujjogás számok közt, amit ilyenkor csak el lehet képzelni. emlékeim szerint nem adtak ráadást, tulajdonképpen nem is baj, én nem rájuk voltam kíváncsi :P

- ja igen, volt darkest hour koncert is. az volt a kezdőzenekar, de abból egy percet se láttam, de állítólag negyedévente van egy pesti bulijuk, szóval ha nagyon akarom, akkor majd megnézem akkor, amikor kedvem tartja..

- "msín fakinhed! msín fakinhed!" arra mondjuk nem nagyon jöttem rá, hogy az ilyen rigmust egyébként miért olyan jó poén perceken át kántálni, még akkor is, amikor maga a zenekar is hallja. nem tudom, lehet, hogy csak én vagyok túl udvarias meg ez ilyen mitértetlenkedekmá' ez meeeetáááál dolog, de nekem ez olyan hülyén hangzik. gondolom szóltak volna robb flynnék, ha zavarta volna ez őket, csak hát na. lehet hogy teljesen rossz a példa, de én még magyar koncerten még sose hallottam olyat a zenekar bátorításául egy egész termet ordibálni, hogy 'kibaszott-akela, kibaszott-akela' vagy 'tank-kibaszott-csap-da! tank-kibaszott-csap-da!'. de mindegy egyébként. majd egyszer kipróbálom én is: kur-va-o-me-ga! kur-va-o-me-ga! el-gé-fasza-té! el-gé-fasza-té!

a lényeg úgyis az, hogy robb flynnék aprítottak. egyrészt legalább háromszor hangosabb volt az ő hangosításuk, mint a többieké. sajnos a lábdob itt is túl hangosra volt keverve, akárcsak tokaji koncerten, és a gitárok is csak akkor bújtak elő a masszából, amikor rátehénkedtek a 'szólóhangzás on' pedálra, a ritmustémák és a hőn áhított röfögő dzsidzsik néha eléggé háttérbe szorultak.a fentebb hosszasan részletezett igényeim a setlistát illetően nem nagyon találtak megértő fülekre. a kedvenc lemezekről volt egy imperium meg egy tíztonnás kalapács, és szevasz. de nem is baj. úgyis lemezbemutató turné ez, nem csoda ha főleg az újabb számokat nyomják, amelyek közül azért a darkness withint igen jó volt hallani, lévén az az egyik legkönnyebben befogadható - leginkább dalnak is nevezhető - track, s nem csak egy jobban sikerült riff- és ikerszólógyűjtemény. meg hát azért az i am hell-es kezdőszám se volt piskaúta.
na de amit a közönség vitt véghez, höhöhhőő, na olyat még nem sokat tapasztaltam. a legviccesebb az volt, hogy mindig azt hallottam az osztrák koncertekről, hogy a helyiek szájában megalszik a tej, annyira nem csinálnak semmit se. na hát itt pont az ellenkezőjét tapasztaltam. ilyet itthon én max csak a petőfi csarnokos front line assemblyn láttam, ott ugyanígy gyepált/lökdösődött/ugrált a sok rivethead, de ott volt annyi hely, hogy arrébb állhattál, ha nem akartál ebben részt venni. na itt viszont még az sem volt ;) csak egy baszott nagy terem, amiben heringmódra tömörülve volt a jónép és még hátul a keverőpultnál is akkora túrás volt, hogy ha nem kapaszkodtál folyamatosan, pillanaton belül a földön találhattad magad. igazság szerint én már öregnek érzem magam ahhoz, hogy ilyen 5-6 órás álldogálás után még ilyenből is szívesen vegyem ki a részemet, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs hangulata és nem alapozza meg egy koncert kurvajóságát egy ilyen 'mozgékonyabb' tömeg.

szóval jó volt ez, helyén is volt ez, csak már kicsit fáradt voltam hozzá.
robb flynn újabban szokásos hajléktalan feje ellenére remekül énekelt, s még a vokálszekciótól se nagyon tűnt fel semmi gázabb hamis hang, az ufóarcú dave-nek a dobját hazavittem szívesen, a háttérvászon és a fények elsőrangúak voltak, mondjuk a színpad két szélén a böhömnagy vásznak végül kihasználatlanul maradtak, amit sajnálok, mert elég nagy ez a gasometer ahhoz, hogy igény legyen rá. a gitárszólók is megelpően pontosan lettek eljátszva. szóval na, az előadást semmilyen panasz nem érheti.

- az esemény végére tehát volt némi fáradtságtól nyüszítés, meg gyors bealvás buszon, de jó volt ez. kellett már egy ilyen koncertélmény a fejemnek :) de hogy a legközelebbire ülőjegyet veszek, az is hótziher.

bze bze

Címkék: kwürzpény

Guns N' Roses után szabadon

HaMarcsy, 2011-11-15 18:08 (82 hónapja)
Még nincs hozzászólás. Légy te az első!


/Axl Rose beájulna/

Már egy jó ideje itt motoszkál bennem, próbáltam csendre inteni magam, de valahogy nem sikerült, nem is az a célom, hogy bárkit, illetve azt az embert sértegessem, DE...
Tisztelek minden zenéhez értőt, játszót, alkotót...mert hát ugye az én hangom mellett a vetési varjú is egy X-Faktor sztár lenne. Én csak egy mezei zenehallgató vagyok, szinte bármit meghallgatok, inkább a pillanatnyi hangulatom határozza meg, hogy mit hallgatok, de azért én sem veszek be mindent,... az meg egyenesen dühít, hogyha valaki azt képzeli, hogy itt Magyarországon a színvonal alatti dolgokat is el lehet adni,...persze, ha van rá vevő.
Fiatalkorom menő együttese volt az Edda Művek, Pataky Attila nevével fémjelezve. Ő volt az "Isten" és azt hittük, hogy az akkori siker neki köszönhető. Akkor élveztük az általuk játszott rockot, és nem érdekelt minket mi zajlik a háttérben. Kevés szó esett Slamovits Istvánról, aki az együttesnek 6 éven keresztül volt tagja (1977-1983). Az Ő általa írt dalok
messzemenőkig meghatározták a zenekar hangzásvilágát, és a mai napig népszerűek.
1983-ban Pataky és Slamovits között kialakuló, főleg zenei kérdésekkel kapcsolatos feszültség oda vezetett, hogy az Edda Művek (legalábbis akkori formációja) feloszlott.

Pataky Attila azóta is próbálkozott mindenfélével, gondolok itt a mulatós nótákra, cigányzenére, világslágerek nagybecsüre...(ufólátásra)
De az, ahogy azzal szembesültem, hogy a Guns N' Roses November Rain dalát átültette egy esküvői "valamiszarságba", ez azért még az én agyamat is elborította. És attól, mert lemásolták azt a ruhát, amit Axl Rose viselt a videóban, még nem jelenti azt, hogy olyannyira elkábuljon a tisztelt hallgató, hogy a lényeget ne vegye észre, hogy a Guns N' Roses száma az egy ballada...mély érzelmekkel, mondandóval, szomorúsággal és fájdalommal. Pataky Attila, hogy húz párhuzamot e két produkció közé?! (A videóról nem is beszélve!)
A November Rain című ballada 3. lett az USA-ban, és az MTV legsikeresebb videója lett. Az 1992-es MTV Video Music Awards-on pedig megnyerte a legjobb operatőri díjat.
Köztudott, hogy a Guns N' Roses pályafutását végig kísérték a botrányok, de azt nem lehet elvitatni tőlük, hogy JÓ zenét, NAGY zenét játszottak, játszanak.

Csak remélni tudom, hogy ennél már nincs lejjebb, ami nem megy talán nem kellene erőltetni, szép volt, jó volt, meg kellene hagyni olyannak.


Guns N' Roses - November Rain




Pataky verzió:



Jobb későn, mint soha ;):

Címkék: Guns N' Roses, Axl Rose, November Rain, Edda Művek, Slamovits, Pataky, ...

A REPUBLIC közleménye: Kedves Aggódó Barátaink !

joeavulkán, 2013-02-17 18:41 (67 hónapja)
Még nincs hozzászólás. Légy te az első!

Cipő évek óta tartó krónikus szívritmuszavara péntek hajnalban rohamot eredményezett, aminek következtében sürgősséggel kellett kórházba szállítani.

Jelenleg a szervezetének mielőbbi regenerálódása érdekében mély altatásban tartják, ébredését várjuk.
Régóta barátja és kezelőorvosa, Prof. Dr. Merkely Béla - a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ - Kardiológiai Tanszék tanszékvezető igazgatója, egyetemi tanár, a Kardiológiai [...]
Tovább »

Címkék: -

Itt a 15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Fest

BikaKobra, 2014-05-27 12:27 (52 hónapja)
Még nincs hozzászólás. Légy te az első!

15. Jubileumi Harley-Davidson Open Road Fest

Balaton, Alsóörs / Európa kemping

június 4. - június 8.
június 4., 12:00–június 8., 12:00



A Fesztivál 15. évfordulóját ünnepelve m nagy dobásokkal is készülünk:

- nyereményjáték, ahol egy XL883N Sporstert sorsolunk ki,
- külföldi meglepetés sztárok és a magyar könnyűzene 30 legnagyobbja,
- idén is PIN tőzsde, Intenational [...]
Tovább »

Címkék: -