kiemelünk az unalomból!
Szia! A fokk.hu egy oldal neked, ismerőseidnek és bármilyen közösségnek: képfeltöltés, blogolás, fórumozás, mindenki által írható programajánló, ismerősök követése - próbáld ki!
60000 tag nem tévedhet - és hogy miért? | Regisztrálj!

Egy 61 éves "gyerek" segélykiáltásai

Blogok » Hasaspasas
Hasaspasas, 2018-01-20 21:19 (3 hónapja)

Kedves olvasó, látogató !
Azt hiszem ehhez hasonló sztorit, amit most közlök, aligha olvasott még egy egyébként normális, szellemileg egyáltalán nem elmaradott, jó lelkű 61 éves férfiről senki, mint amit most - bőven a teljesség igénye nélkül - közreadok az életemmel és a jelenemmel kapcsolatban. Az tuti.

- Világ életembe elkényeztettek a szüleim azzal, hogy gyakorlatilag semmilyen önállóságot nem neveltek belém - persze ez az én hibám elsősorban, meg az önértékelési zavaraimé. Örök életemben úgy alakult, hogy anyámmal laktam és lakom még jelenleg is - öcsém és saját magam tulajdonára írt lakásunkban. Öcsémmel - főleg elviselhetetlen és aljas felesége miatt - ritkán találkozunk és nem is vagyunk túlságosan jóban. 4 évvel fiatalabb öcsémnek 3 felnőtt gyerek van és még egy örökbe fogadott 8 éves. Nekem sosem volt gyermekem, egy rosszul sikerült műtét és az azt követő, el nem múló problémák miatt. Barátaim sokáig voltak, de az élet úgy hozta, hogy néhány éve mindenannyian elköltöztek a közelemből. - sőt az országból is. Mivel az én korosztályom a munkáltatók számára nem létezik és levegőnek néznek, ezért 3 éve nincs munkám és a 22.800 Ft-os segítséget sem kapom mindig. Hiába értek a számítógéphez, van szakmám, dolgoztam a Magyar Rádióban digitalizálóként, de közvéleménykutatóként is máshol. Most már évek óta bevétel híján anyám tart el és ez a helyzet roppant megalázó és pszichés problémákat is okoz. Munkaalkalmasságom igen korlátozott: súlyom folytán fizikai munkákat és 6 óránál hosszabb munkaviszonyokat nem végezhetek. Lefogyni komolyan pedig láb és térdproblémáim miatt nem tudok. Pedig volt, amikor 33 kilót is leadtam - 8 hónap alatt: 2007-2008.
- Ráadásul anyám 82 éves, már szinte minden nap emésztő-rendszeri fájásai vannak, valószínűleg meggyógyítani a magas kora miatt már nem lehet. Így totális pánik alakult ki nálam, hogy hamarosan elveszítem őt és itt maradok egy 77 nm-es lakásban, aminek a rezsijét és a társasházi költségeket nem tudnám - a tartalék pénzünkből 1 évnél tovább fizetni. Gyakorlatilag olyan vagyok, mint egy 61 éves kisgyerek: akire mosott, főzött, vasalt, takarított az anyukája és hamarosan egyedül maradok, amitől rettegek. Ráadásul kétbalkezes is vagyok. Rettegek az önálótlanságtól, rettegek az anyagi biztonság megszűnésétől és attól, hogy nem lesz kihez szólnom reggel, amikor ébredek és este, mielőtt lefekszem, nem lenne kinek elmondanom akutális bánatomat, vagy örömömet nem lesz aki sétáljon velem, kiránduljon velem - de főleg anyám helyett az anyám lehetne és aki legalább annyiban hasonlítana rám, hogy szenved a magánytól, nehezen nyílik meg, de mégis vágyik egy szerény, de megbízható felnőtt "kisgyerekre", akinek egyébként kiváló a humora. Tehát pozitív élethelyzetben tudok ám virulni és jó társaság lenni.

Én olyan hölgyet (netán házias férfit) keresek - szigorúan szexuális kapcsolat nélkül - aki szintén nem szeretne egyedül lenni, akár ő költözne hozzám és segítene a rezsiproblémáim és önállótlanságom feloldásában, vagy én költöznék hozzá és akkor eladnám ,vagy kiadnám a lakásom rám eső részét, amiből bevételem lehetne. De mivel én 1973 óra ebben a társasház egyik földszinti lakásában lakom, itt nőttem fel, ezért jobb lenne, hogyha itt maradhatnék és minden problémámat megoszthanám valakivel úgy, hogy azok előbb-utóbb örömökké változzanak. 115 kg vagyok, tehát kövér testalkatú, de szoktam könnyű kirándulásokra menni - ha van kivel, illetve szoktam egy bizonyos parkba kijárni szülők: felőnttek és gyermekeik, unokáik focis összecsapásait nézni, annak szurkolni, hogy egy időre elfelejthessem az élet problémáit. Ott rengeteg ismerősöm van, aki kedvel engem és hiányolnak, ha időnként nem vagyok ott. Viszont ők sajnos nem barátok, nem tudnak kisiklott, magányos életemen segíteni. Ők csak kedves ismerősök, akik szeretik, ha ott vagyok és szurkolok nekik. Gyakran beszélgetünk, de csak ott helyben.

- Ha létezne olyan ember, aki lehetőleg hosszabb távra velem maradna a lakásomban élve és segítene nekem, amiben csak tud, eközben maga is társat találna bennem, akkor írjon nekem, beszélgessünk - persze nem nyilvánosan, hanem saját e-mailben - később pedig személyesen is - ha a kölcsönös szimpátia kialakulna. Persze anyám még velem él, de az utolsó idejében legalább együtt próbálnánk neki is segíteni és nem csak egymásnak - magányunkban. Még nem magatehetetlen, még mindig ellát engem szinte mindenben (főleg anyagilag) - csak hát az utolsó néhány hétben már rohamosan romlott az állapota és a kilátásai is - pont az elviselhetetlen sógornő aljas és beteg dolgai miatt és a karácsonyi előtti hajsza kötelességeibe belerokkanva.
Ha én tartósan egyedül maradok, akkor akár néhány napon belül valószínűleg nem fogom bírni a pszichés megterhelést és az egyedüllét tényét feldolgozni - pedig nem szeretnék bedilizni. És persze anyagi lehetőségeim is nagyon korlátozottak, a rokonság szétszórva él és nem tartom őket alkalmasnak és kellően emberinek, hogy egy önálllóságra képtelen, a magánytól rettegő, önállótlan hozzátartozót ellássanak, vagy akár anyagilag támogassanak.

Nos, ezek után aligha hiszem, hogy létezik olyan személy ebben az országban, aki ennyi negatív, ugyanakkor őszinte tulajdonsággal megáldott, önállótlan felnőtt gyerekkel szívesesen eltöltene néhány, vagy akár több évet is barátként, segítőként. De ha mégis úgy érzi valaki, hogy ennek ellenére megismerne, az kérem írjon nekem valami bíztató választ, vagy találkozzunk később személyesen. Eltartási szerződésről nem lehet szó, mert akkor úgy érezném, hogy a hozzám költöző a mielőbbi halálomat szeretné és én úgy nem tudnék oldott és őszinte kapcsolatban élni vele. Ráadásul - ahogy már említettem - ez a lakás öcsémmel közös tulajdon.

Köszönöm, hogy végig olvasták néhányan ezt a fura és ritka élettörténetet.
Kérem, lehetőleg gúnyolódó, engem kiröhögő reagálásokat ne írjanak: bíztató szavakra, megértésre, barátságra - társaságra vágynék, aki segít feldolgozni az egyedül igazán feldolgozhatatlant, egy édesanya közeledő elvesztését, aki 61 évem alatt gyakorlatilag folyamatosan velem volt és egy háztartásban élt.

Gábor (amatőr meteorológus) Weboldal: hunmeteo.simplesite.com



Hasaspasas blogja
Jelenleg ez a blog egyetlen bejegyzése.

A blogbejegyzéshez még egy hozzászólás sem érkezett, légy te az első!